2015. május 10., vasárnap

Felmenők hosszú sora

Óriási kincsre bukkantam netes bolyongásom során. Természetesen egészen mást kerestem, de leragadtam...

A sulinet.hu oldalán az Örökségtár kincsesládájában például Hódmezővásárhely régmúltba visszatekintő listája (tanulmánya?) a város lakosairól. Ez akár unalmas is lehetne, mégsem az. Főleg pedig családfa-kutatáskor hatalmas segítség lehet egy-egy ilyen link, ami alapján esetleg más városok hasonló kiadványaihoz is eljuthatunk. Tehát: böngészésre fel! :)

Hódmezővásárhely nagy város, ennek megfelelően listája jó hosszú, több weboldalt is igényel. Ezek közül a tizenhatodik oldalon majdnem legalul az alább idézett bekezdés olvasható Nagy András János, sikeres vagyonszaporító gazda történetéből:

<<A város jó ivóviz hijával lévén, 1883-ban 28 ezer o. frt költséggel egy artézi kutat fúratott a Kis piacon, miért a király 1887-ben a koronás arany érdemkereszttel, polgártársai pedig egy értékes ezüst serleggel tisztelték meg, mely utóbbikat a "vallásos ember" az uj-templomi urasztalának ajándékozta. Minthogy házassága gyermektelen volt, nejével még idejében ugy egyezett, hogy bármelyikőjük halála esetén az összes vagyon, melyhez egy b.pesti ház is tartozott 1479 szögöl bel telek kel,- a túlélőre szálljon, annak elhunytával pedig ugy végrendelkezett, hogy a hagyatékon rokonai és barátai osztozzanak, azonban egyházának is népiskolai célokra egy jókora tanyaföldet hagyott, melynek értéke ma 150000 k.-ra tehető, jövedelme pedig 1907-ben 5727 koronára ment. Életében is sokat és bőkezűen adakozott, (gimn. a.-nya 300 k. 1852.), melynek nagy részét a világ nem tudta. így például csak kevés beavatottak előtt ismeretes, hogy nem sokkal halála előtt 20000 koronát kértek s kaptak Tőle ajándékba a város részére, hogy polgártársai földadó terhén discrélió utján könnyilhessenek. Már nagyatyja is hagyományozott kisebb összegeket a helybeli egyházaknak.>>

A sztori első feléréért klikk a linkre! ;)

Nagy András János aláírása

Jó olvasást-kutatást! ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése